Szakcikkek 1. A zöldike

A zöldike tenyésztése és kiállításara való felkészítése


Írta: Dave Henderson

A zöldikék napjainkban valószínűleg több díjat nyertek a British Bird Shows szakkiálításokon, mint bármely más vastagcsőrű madár. Ennek fő oka az, hogy a zöldike könnyen tenyészthető és a kiállítók szelekciós tenyésztéssel, rendkívüli mértékben fejlesztették a madarakat. Ebben a cikkben megosztom a személyes véleményemet arról, hogy mit is kell néznünk egy zöldikén és felvázolom tenyésztési módszereimet.

Milyen a jó/szép madár?

A zöldikék kiállítási standarja szerint a madárnak Norwich kanári formájúnak kell lennie. Azaz, jól tagoltnak és izmos, határozott testfelépítésűnek. A madárnak külsőre gömbölydednek kell lennie. Oldalról nézve domború hajlatnak látszik a toroktól a begyig, és le egész a kloákáig. Hasonlóan domborodnia kell a nyak hátoldalától a fartőig. Ez az utóbbi nagyon fontos. Az egyik legnagyobb megjelenésbeli hiba zöldikék esetében, a fej tetejétől a farok végéig húzódó egyenes vonalú hát, amelyet gyakorta neveznek „sípálya hátnak”. Egyenes hátú madár nem lehet gömbölyded megjelenésű, amely esetünkben kívánatos lenne. Még ennél is rosszabb az a madár, melynek háta homorú vagy befelé hajló. Tapasztalatom szerint az egyenes vagy hajlott hátú madarak ezt a tulajdonságukat utódaikra is örökítik. Ezt a hibát nagyon bonyolult kiküszöbölni egy olyan madár vérvonalából, amelyben megjelenik.

A fejnek megint csak gömbölydednek kell lennie. Nem lehet szögletes, vagy kocka alakú. A felső csőrkáva tövétől egy emelkedőnek kellene lennie, így a homlokrész határozott és jól kivehető formájú. A koponya felső részének szélesnek kell lennie és hátsó részének is. Sok zöldike „felül hiányos”, azaz a fejük túl keskeny. Mind közül a legrosszabb fej alaki hiba, amikor a madár keskeny koponyája magasan ülő szemekkel párosul, amitől a madár megjelenése rendkívül csúnya lesz. Ilyen madarakat bűn tenyészteni és egyetlen tenyésztőnek sem lenne szabad egy ilyen szörnyű hibát tovább örökíteni.

A standard ajánlása szerint a zöldike hímek színe fűzöld. Ugyanakkor, mindenki mást talál igazán szépnek és minden tenyésztőnek megvan a maga elképzelése arról, hogy milyen zöld árnyalatúnak kell lennie a kiállított madárnak! Néhány tenyésztő ahhoz ragaszkodik, hogy a madárnak világosnak, majdnem lime színűnek kell lennie, a vad zöldikéhez hasonlónak. Mások, magamat is beleértve, a sötétebb, erősebb zöld színt favorizálják, amelyet manapság a kiállításokon a legjobb hímeken is láthatunk. A színezetnek teljesen egységesnek kell lennie. Néhány madárnak egy világos folt van a torkán, mások pedig világos színezetűek a begy alsó részénél, ami a lábak közé is kiterjed. Véleményem szerint ezek hibák.

A színezetnek a test egész felületén tisztának kell lennie, füstösség nélkül (kék vagy szürke szín áttetszése a tollak között). A barnássárga madarak nyilvánvalóan kevesebb színt mutatnak, mint a sárgák és igen ritka manapság, hogy egy barnássárga zöldike legyőzze a legjobb sárgákat. Habár jól színezett barnássárga madarak néha nyernek, mivel gyakran méretüket és típusukat tekintve kiválóbbak, mint sok más sárga madár. A jó sárga tojón melle kifejezetten színezett és ha megfelelő a mérete és felépítése, akkor sokszor nyerhetnek. Habár a jó barnássárga tojók gyakran legyőzik a sárgákat a saját kategóriájukban, általában egy sárga hím legyőzi őket a Legjobb Zöldike címért folyó versenyben. Szép, nagy és erősen színezett madarakat, melyek nagyméretűek, nehéz legyőzni, mikor a legjobb kondíciójukban állítják ki őket. A sárga szárnyszalagnak mind a tojók és mind a hímek esetében olyan ragyogónak és erős színűnek kell lennie, amennyire csak lehetséges. A sárga madarak szárnya mindig színesebb, mint a sárgászöldeké, és a hímek színe ragyogóbb, mint a tojóké.

Feltéve, hogy a madár mindezen kívánatos tulajdonságokkal rendelkezik, meg kell tudnia mutatni magát. Ideális esetben, a madárnak a kiállító ketrecben széltől szélig kell mozognia, hogy minden tulajdonsága megmutatkozhasson. Merésznek és félelem nélkülinek kell lennie és mindenkire rá kell néznie, aki közel megy a kalitkához. Az ideges viselkedés, vagy a vadság hiba. A szemeknek ragyogónak, tágra nyitottnak és fényesnek kell lenniük. A legjobb kiállítók közül sokan szeretik, ha a madár áll a kiállító kalitkában, inkább mint hogy belesüppedjen az ülőrúdba. Ugyanakkor az a madár amely folyamatosan áll és nyújtogatja magát, néha úgy tűnik, mintha testfelépítésében hiányosságok lennének. Bizonyos, hogy a madárnak meg kell állnia a lábán, de nem kell azt nyújtogatnia, hogy úgy tűnjön „gólyalábon” áll. Gyakran, amikor a végső döntésre kerül a sor és a különböző fajok legjobbjait hasonlítják össze egymással, a legjobb „keménycsőrű” címért, az ilyen madár az, amely mind közül a legjobbnak bizonyul. Ebben a tekintetben sok idősebb zöldike elbukik, mivel az évek múlásával unottá válnak és többé nem produkálják magukat, jobb szeretnek helyette mozdulatlanul ülni az ülőrúdon. A szelídség nagy előny egy madár esetében, de a teljesen szelíd madarak gyakran leengedik magukat, amikor bírálatra kerül a sor.

Tolltípus

Bárki, aki ellátogat egy rangosabb kiállításra és végigsétál a zöldikék között, hamar észreveszi, hogy a kiállított madarak tollazata igencsak változatos. Néhány madárnak nagyon sima, fénylő tollazata van. Kézben tartva ez a tolltípus nagyon puha és selymes tapintású. Amikor az ilyen madarakra permetet szórnak, a tollazatuk nagyon gyorsan telítődik és a madár piszkosnak fog tűnni.
Egy kiállítási madár esetében ez a selymes tollazat nagyon tetszetős lehet. Ugyanakkor ennek a tolltípusnak is megvannak a maga hibái. A tollak nagyon hosszúak és ha a tenyésztés során nem vigyázunk, könnyen egy rakás, hosszú, keskeny kinézetű madárral végezhetjük. A legjobb tolltípus a tömött, puha sárga tollazat. Az ilyen madarak gyakran testesnek tűnnek és mégis rengeteg színt mutatnak. Mi több, a nagy mennyiségű tollazat következtében a tenyésztő magabiztosan párba állíthat két sárga madarat, anélkül, hogy az utódok méretében vagy felépítésében hiányosságoktól kellene tartania. Ezek a nagyon erős tollazatú madarak az utóbbi időben igen ritkák a kiállításokon. Mindenesetre hasznos, ha van belőlük a tenyésztő kalitkában.

A kiállítandó madarak formába hozása

Minden kiállító célja az, hogy a lehetséges legjobb állapotban mutassa be a madarát. Igazságtalanság a madárral szemben, ha a tenyésztő elszalasztja ezt megtenni. Ugyanakkor, nagy szakértelmet kíván a madár kiállításra való felkészítése. Zöldikék esetében kifejezetten fontos, hogy a nagy napon a megfelelő súlyuknál legyenek.

Igyekszem, hogy vedlés idején minden madaram a külső röpdében legyen, aztán a vedlés végeztével végigmegyek a madarak között, fiatalok és öregek között egyaránt, és kiválasztom azokat, amelyek a legnagyobb eséllyel lehetnek a kiállítandó madarak között. Ezeket a madarakat beviszem a madárszobába és külön-külön kalitkába teszem őket. Az elkülönítés két fő oka az, hogy (1.) így csendesebbek a madarak és kevésbe feszültek és (2.) könnyebben megfigyelhetem őket és tudom melyik madár mit eszik, így egyedenként kezelhetem őket. Teljesen normális, hogy egy kevés súlyt veszítenek az elején, de amint megszokták az új helyüket ezt gyorsan vissza is szedik.

A madaraimat Fred Lamb Beyers Zöldike keverékkel etetem. Ez egy jó keverék, amely a magvak kiváló választékát tartalmazza és nem hizlal túlságosan. Időről időre adok nekik Haith Zöldike keveréket is, amellyel ha szükséges a madarak gyorsan hizlalhatók. Mindezek mellett csemegeként adok még nekik különböző apró magvakat, kondicionáló magvakat, mint a a cikória mag, a kankalin mag, stb. Valamint kapnak még tojásos eleséget kb. egy héten egyszer egész télen át.

Nagyon kell figyelnünk a súlygyarapodásukat. Könnyedén tönkre tehetjük a legjobb zöldikét is, ha túl sok zsírt szed fel és felfújódik mint egy lufi. Hasonlóképpen, ha alultápláltak, valószínűleg nem lesznek a legjobb formájukban. Sok zöldike kövérnek tűnhet, miközben valójában egyáltalán nincs is rajtuk zsír, csak nagyon erős tollazatú madarak. Gyakran látom, hogy egy madarat lepontoznak, mert túl kövér, valójában pedig, csak egy kiemelkedően erős tollazatú madár. Azok a bírók, akik ilyet tesznek, saját maguk soha nem tartottak még jó minőségű zöldikéket és nem ismerik fel a különbséget a kövérség és a tollazottság között! Ha egy madár túl sokat szed magára, a legkönnyebben úgy szabadíthatjuk meg a súlyfeleslegtől, ha néhány napra betesszük egy röpdébe, ahol ledolgozza magáról. Esetleg az étrendjét kanári keverékre válthatjuk. Néhány madár azonban még a legkevésbé hizlaló étrend mellett is olyan kövér lesz, mint egy malac...ez a génjeikben van! Tartsuk azt is észben, hogy az idősebb madarak természetesen kisebb súlyúak, mint a fiatalabbak. Kicsit olyanok, mint az emberek – ahogy öregszenek elveszítik formájukat és alaktalanul kezdenek kinézni.

Igyekszem a madarak helyét hetente egyszer kitakarítani. Az anyag neve, amit a ketrec aljába rakok G6Plus. Franciaországban gyártják és többek között a vendéglátóiparban használják a kiömlött anyagok felitatására. Ez egyfajta nagyon finom fa forgács, aminek nagy a nedvszívó képessége és kiválóan alkalmazható a ketrecekben.

A kiállítandó madarakat legalább hetente háromszor fürdetem, egy drót kádat függesztve a ketrec elejére. Csak akkor nem csinálom, ha az idő nagyon hideg, azaz több napon át fagypont alá esik a kinti hőmérséklet. A madárszoba ablaka az év 365 napján nyitva van, és nagyon hideg időben a fürdetővíz megfagyhat. Az utolsó dolog, amire a madaraknak szüksége van, hogy hideg vízben fürödjenek, és a víz ráfagyjon a tollaikra. Nagyobb kiállításokra készülve azokat a madarakat, amelyek véleményem szerint nem fürdenek elég alaposan, le is szoktam permetezni. Semmi különlegeset nem teszek a permetbe. A víz a lakhelyemen nem kemény, így egyenesen a csapból engedem a langyos vizet, amivel a madarakat lepermetezem. A cél az, hogy a tollazatuk olyan fényes legyen, amennyire csak lehetséges.

Amikor a madarakat szállítóba teszem a kiállításra, mindig ellenőrzöm a farok és szárnytollaikat és ha a lábuk koszos egy vattapamaccsal azt is letörlöm. A gyűrűjüket is megtisztítom, ha szükséges.

Tenyészpárok kiválasztása

Három fő tényező van, amit a tenyészpárok kiválasztásánál figyelembe veszek. Ezek pedig a származás, testfelépítés és a kiállítási eredmények.

Elképzelésem szerint az ideális pár két olyan, a kiállításokon jól szereplő madár, akik fizikai tulajdonságaik tekintetében kiegészítik egymást. Vannak, akik azt javasolják, hogy egy jó fejformájú madarat egy gyenge fejformájúval párosítsunk. Habár ebben az esetben valószínűleg lesz néhány jó fejformájú az utódok között, néhány gyenge fejformájú és néhány valahol a kettő között. A jó fejformájú madarakat kell majd továbbtenyésztenünk, ám ebben az esetben hordozni fogják a gyenge fejforma génjeit is, amit átadnak utódaiknak is. A legjobb, ha elsősorban két jó fejformájú madarat állítunk párba és nem használunk egyetlen gyenge fejformájú madarat sem! Ugyanez az alapelv érvényesül más örökölhető tulajdonságok esetében is. Ne párosítsunk egy jó madarat egy olyannal, aminek szemmel látható hibája van, inkább állítsuk párba egy másik jó madárral! Persze ezt könnyebb mondani, mint csinálni. Magától értetődik, hogy ugyanazzal a jelentős hibával rendelkező madarakat nem állítunk párba. Általában véve az is igaz, hogy ne állítsunk két nagyon nagy madarat párba. A legjobb az, ha egy igazán nagy madarat egy átlagossal pároztatunk, feltéve, hogy az utóbbi madár közvetlen felmenői megfelelő méretűek voltak.

Folyamatosan számítógépre viszem a tenyésztési adatokat. Ennek előnye, hogy bármely madaram származását könnyedén megvizsgálhatom. Minden egyes madár családfája mellett megjegyzések vannak a kiállítási eredményekről és egyéb megjegyzések a madár, véleményem szerinti gyengeségeikről és erősségeikről. Tegyük fel, hogy van egy igazán jó tojóm, de egy kicsit keskeny a válla. Két vagy három hímet is kiválaszthatok, mint lehetséges párt a számára és megnézhetem mindegyik hím családfáját, hogy volt e a felmenői között gyenge vállú. A másik oka, a családfa tanulmányozásának, hogy megbizonyosodhassak arról, nem állítok párba túl közeli rokonságban álló madarakat. Jobb szeretek első unokatestvéreket párba állítani, mint ennél közelebbi rokonokat, pl. anyát és fiát, stb., ily módon összeállíthatunk egy madárcsaládot, a túl közeli rokonságból fakadó kockázatok nélkül.

A számítógép segítségével elkerülhetem a madaraim beltenyésztését és ez mutatja meg a legjobban, hogy milyen közeli rokonságban állnak a madarak egymással. A másik nagy előnye, hogy könnyedén ellenőrizhetjük milyen jellegzetességek öröklődnek a tenyésztés folyamán. Ha például tudjuk, hogy egy bizonyos vérvonal nagy termetű madarakat produkál, akkor ennek a vérvonalnak az egyedeit jó eséllyel állíthatjuk párba egy másik vérvonalból származó kisebb testű madárral, és az utódok mérete is nagy lesz.

Ha párba állítok két madarat és azok sok jó fiókát produkálnak, akkor megpróbálom a lehető legtöbb fiókát továbbtenyészteni ettől a pártól és a szülőket a következő évben is együtt tartom. Őrültség lenne egy jól teljesítő párost azért szétszedni, hogy a hímet más tojókkal is párba állíthassuk, abban a reményben, hogy azokkal is jól fog teljesíteni. Habár gyakorta teszem össze a hímet ugyanabban a költési szezonban az eredeti tojó mellett ,más tojókkal is.


Fontos, hogy figyelmet szenteljünk annak, mely madaraink pre-potensek (szerk: erőszakos, hatalmaskodó). Ezek azok a madarak, amelyek mindig jó fiókákat produkálnak, akkor is ha más-más tojóval állítjuk párba. Tapasztalataim szerint az ilyen madarak nagyon ritkák. A pre-potens hím madarak megérik a saját súlyukat aranyban, főleg, ha maguk is kitűnő kiállítási madarak. Elég gyakran a pre-potens egyedek jó madarak, de nem feltétlen első osztályúak és fordítva, a kiváló kiállítási egyedekről gyakran kiderül, hogy nem a legjobb tenyészmadarak. Ez más állatokra is igaz, mint például a versenylovak, stb. Valóban nagyon ritka, hogy bármely év bajnok versenylova a ménesbe visszakerülve bajnok tenyészménné is váljon.

Harry Bryan a neves törpepapagáj tenyésztő mondta egyszer, hogy féltestvéreket és unokatestvéreket párba állítva még sohasem született bajnok madara. Megmásíthatatlan véleménye az, hogy a legjobb kiállítási madarakat akkor kapjuk, ha elsőosztályú, egymással rokoni kapcsolatban nem álló madarakat állítunk párba. Tökéletesen egyetértek vele. Persze ehhez rengeteg madarat kell tartani és évről évre képesnek kell lenni a megfelelő minőségű madarak beszerzésére. A valóságban, egy átlagos tenyésztő számára ez igen bonyolult feladat.

A tenyészidőszak

A tojókat és hímeket egész télen elkülönítve tartom. A legjobb madaraim, amelyeket kiállításra szánok a madárszobában laknak és mesterséges fénnyel világítok nekik egész télen Habár a plusz világítást alacsony szinten tartom, a madarakat nem tehetem ki a külső röpdébe amíg a nappalok hossza el nem éri a mesterséges fénnyel meghosszabbított nappalok hosszúságát. Valójában ez azt jelenti, hogy leghamarabb március végén tehetem ki a madarakat, máskülönben vedleni kezdenének.

Így általában március végén, április elején takarítom a röpdéket és készítem fel a madarak fogadására és ekkor teszem ki a madarakat is, a nemek szerint szétválasztva az első héten. Körülbelül egy hetet adok nekik, hogy az esetleges súlyfeleslegüktől megszabaduljanak és aztán párba állítom őket április közepe táján. Az első fiókák kelését május első vagy második hetére várom.

A pároztatási módszerem az, hogy minden röpdébe egy tojót teszek és adok neki valamilyen fészekanyagot is (a fészkelőhelyeket már előzőleg elhelyezem a röpdék két oldalán). Amint a tojó megfelelőnek látszik és a fészeképítés jeleit mutatja, beteszem a hímet, amit választottam számára. Ha összeszoktak és fészket építenek, várok addig, amíg a tojó lerakja a tojásokat és aztán kiveszem a hímet. Ezután lehet, hogy egy másik tojóhoz is beteszem a hímet, de ha nem, akkor meg vissza a kalitkába, amíg újra szükség nem lesz rá. Ezalatt a tojó egymaga kikölti a tojásokat és felneveli a fiókákat. Csak nagyon ritka esetben hagyom együtt a hímet a tojóval a költés, kelés és fiókanevelés idején. A módszer előnye, hogy tetszésem szerint akár több tojóval is párba állíthatom a hímeket. A hátránya pedig az, hogy ha egyszer a tojó felnevelte a fészekaljat és azok kirepültek, nehéz a megfelelő időpontban visszatenni mellé a hímet, azaz mielőtt belekezd az új tojások lerakásába, de az első fészekaljból kikelt fiókái sem annyira kicsik már, hogy ez problémát okozhatna.

Amikor a fiókák kirepültek Intradine-t (Sulphadimidine) adok nekik, hogy ne világosodjanak ki. 33%-os Indradine-t használok és egy 500 ml-es itatóba 6 cseppet teszek 5 napon át (hétköznapokon), majd két napig szüneteltetem (hétvégén), attól a naptól kezdve, hogy kirepültek, egészen addig amíg befejezik a vedlést.

Nevelő eleségként áztatott magokat adok nekik (sáfrányos szeklicét, apró napraforgómagot, kendert, Redband-ot (szerk: kondicionáló keverék főleg gabonamagvakból), hántolt zabot (groat), pohánkát és mungóbabot).
Kapnak még tojásos eleséget, ami tartalmaz Badminton Cooked Conditioning tápot, Bogenát (szerk: komplett lágyeleség gyümölccsel és rovarokkal), főtt tojást, négermagot és kiolvasztott Bird Eye márkájú zöldborsót.

Ha minden jól megy, remélhetőleg néhány kiállítás győztes madarat sikerül tenyésztenem, és véleményem szerint erről szól ez az egész játék...semmi sem ér fel azzal az érzéssel, amikor a saját magunk által tenyésztett madárral nyerünk meg egy kiállítást!


http://www.nativebirds.co.uk engedélyével