2011. január 30., vasárnap

Tervezem, tervezem én az írást majd minden nap, de ahogy látszik, egyre ritkábban jön össze. A madarakkal persze minden szabadidőm kitöltve. Az első említésre méltó, a szürke csicsörkék tojogatnak (két tojás a földön, kettő a fészekben). ahogy meg tudom ítélni, mintha termékenyek lennének. Ez azért nagy szó, mert a hím felől még mindig vannak aggályaim, egy sort sem énekelt. A tojó egyre többett ül a fészekben. Ahogy a képen is látszik, két fészket raktam föl (a vadonat új ketrecükbe), a fonott kosárkát választották. Az évek óta tartó pechsorozatom a csicsörkékkel pesszimistává tesz, talán éppen ezért lesznek önbeteljesítőek a gondolataim. Minden csicsörke fajnál voltak kicsik eddig, de a fiókák valahogy nem élték túl a tollasodási időszakot. A szürke csicsörkék újak, velük most először próbálkozom, de ne legyen igazam, tavasszal szomorúan fogom itt összefoglalni az eredményeimet.





Akkor a törpékről. Vagy tíz éve biztosan tenyésztek már törpéket. Ennyi idő alatt egy magát tenyésztőnek valló madarásznak lassan az elképzelt tenyészcél felé kell haladnia. Lutínó törpékkel foglalkoztam évekig, nagy variáció ott nincs, hacsak az nem, hogy nem szabad hagyni leépülni az állományt méretre, vitalitásra. Ezek után a kék madarak felé fordult a figyelmem, és elhatároztam, nagy tenyészcsapatot alakítok ki minnél kékebb madarakból. Ezzel a céllal még nem végeztem. Tervszerűen (és néha véletlenül is) a legtöbb madárban már benne van egy vagy két viola faktor, egy vagy két sötétfaktor, és persze aqua vagy türkiz gén. E mellett, egy 6-7 évvel ezelőtti börzén egy narancsarcú edged dilut tojó személyében elkezdtem kialakítani egy edged dilut törzset. Nagyon sok edged dilut madaram van jelenleg.
Két éve a monori börzén egy törpés fiatalembertől (a nevét sajna nem tudom) vettem egy gyönyörű türkiz D viola tojó fiókát, mert nagyon kedvező áron árulta, és nagyon szép volt. Volt egy teljes fészekalj, bánom is hogy csak egyet vettem. Elmondása szerint belga madarak fiókái. Már akkor láttam, hogy nagyon szép lesz, kifejlődve pedig az eddigi, általam látott legszebb madár lett belőle. Tenyészcéljaim szerint ezt a formát, ezt a nagyságot és testtartást akarom a jövőben elérni saját állományomnál is. Óvtam tehát a drágát, tavasszal kapott egy ugyanolyan színű hímet és vártam a sok hasonló kismadarat. Ahogy lenni szokott, már javában költöttek a párok, ez a pár meg nem nagyon szedelőcködött. Első költés terméketlen tojások. Második fészekalj terméketlen tojások. Harmadikban 2 fióka kelt, elpusztultak 1 hetesen. Negyedik fészekalj ősz vége, jó hidegek: 2 fióka. A tojó tépni kezdte a kicsiket, kint minusz fokok röpködtek, de kirepült a két kicsi.



A Monoron vásárolt tojó.

A két kirepült kicsi színben nem hasonlított a szüleire, edged dilutok lettek (gondolom a hímtől, ami saját tenyésztés), ám ilyen színű edged dilutokat még sohasem láttam. Furcsán sötétek. (lásd a képen) Sokféle sötétfaktoros edged dilut kicsi kelt, de azok a sötét faktortól sárgásak, sötét evezőkkel. Kiszineződésük után kiderül, milyen madarakkal rakhatom őket össze. Az idei év elsődleges célja továbbá a testméret növelése. Ezen fogok ügyködni.



És végezetül az ősszel kelt legvilágosabb edged dilut, ami jó formájú madárnak ígérkezik, lehet hogy egy-két kiállításra elviszem, jövőre pedig tenyésztésbe állítom.


2011. január 13., csütörtök

Még szövetségi elnökként kértem állásfoglalást Dr. Illés Zoltán államtitkár úrtól az európai fauna tartásának jelenlegi helyzetéről, felvázolva az eddigi törekvéseinket az üggyel kapcsolatban (ezt a levelet is felteszem majd ide, a teljesség okán). Válasza alant.









2011. január 12., szerda

Egy újabb kép ezermester vénám domborítására: két újabb ketrec a kazánház falán. (Felülről fotózva, lépcsőn állok, de kb. fejmagasságban vannak) Tegnap nagyon ügyesen -vízmérték segítségével igazítottam a második ketrecet az első mellé, ám a felfúrás után szemmel láthatóan vagy 15 °-os szögben lejteett a második ketrec a padló felé. Ma újra fúrtam (Tiszta tipli és lyuk a fal) és korigáltam apró hibámat. (ajánlás: ne használj vízmértéket, bízz a szemedben, ugyanakkorát hibázol mind a kettő segítségével)



Az idei év mérlege: 60 kirepült, leválasztott fióka. Hogy hány kelt valójában nem összegeztem, de nem sok fióka pusztult el az idén. Ennyi fiókám még talán sohasem volt, habár legalább 10 pártól keltek, és volt néhány pár ami nem kotlott. /Egy pár azért nem, mert - mint ahogy most az ősszel kiderült a madarak kifogásakor- 2 hím lett. Nem sokszor tévedek a nemeket illetően, de úgy néz ki, ezek jól megvezettek. /
Kép: néhány idei fióka a telelő ketrecben.